
Hogyan kapcsolódik a Hotel Neptun Badacsonyhoz Egry József?
A harctéren súlyosan meghűlt Egry József festőművészt 1916-ban a Vöröskereszt Badacsonyi Kisegítő Kórházába utalták be. Ekkor ismerte meg a Balaton vidékét, amit korábban csak vonatról látott. Egry az első világháborút követően visszatért Badacsonyba és egészen haláláig, több mint harminc éven át a Balaton partján élt és alkotott.
A háború alatt a badacsonyi vasútállomás felett álló két szálloda épületben – a Hableányban és a Neptunban – ideiglenesen hadikórházat alakítottak ki. A helybeli birtokosok által építtetett Hableány Szálloda 1883. július 14-én nyitott meg. Badacsony első szállójában kényelmesen bútorozott szobák, tágas ét- és társalkodótermek várták a vendégeket, valamint saját balatoni fürdője volt, amelyben úszómestert is alkalmaztak. A Hableány bővítéseként épült Neptun Szállodát 1897. június 27-én avatták fel. A vendéglőt ekkor Trattner Gusztáv vezette, aki a milleniumi kiállításon szerzett magának hírnevet és köztudott volt róla, hogy korábban már Erzsébet királyné is kóstolta a főztjét.
Míg a közvetlenül a tóparton álló földszintes Hableányban 14 szoba és nagy étterem állt a vendégek rendelkezésére, a fölötte pár lépésnyire emelkedő, idillikus megjelenésű Neptun 18 szobás volt. A két épületet a part felől park, a többi oldalon szőlő vette körül.Az 1900-as évek elején csupán ez a két szálló várta a vendégeket Badacsonyban.
Bár Egry legfeljebb két hónapig lábadozhatott a Balaton mellett, nem csak a tájba, hanem egyik ápolónőjébe is beleszeretett. Vizkelety Ferenc ezredes felesége, Pauler Julianna önkéntes nővérként dolgozott a kórházban, így nem csoda, hogy hatalmas botrány kerekedett belőle, mikor az egyik segédápoló megtalálta Egry közlegény éjjeliszekrényén az asszonyról készül aktrajzokat. Szerelmük mégis a legnagyobb titokban szövődött, csak annyit tudni, hogy Juliska elvált férjétől és 1918. július 6-án feleségül ment Egryhez. Ezt követően Badacsonyban telepedtek le, fent a hegyen, ahol a feleség által örökölt villa lett első közös otthonuk.